Heller Farkas Szakkollégium
Szakmai Beszámoló
NTP-SZKOLL-20-0027
A Heller Farkas Szakkollégium működésének alapját képezik a szervezet által az év során szervezett szakmai programok. Ezek közül nagy jelentőséggel bírnak a tagság és az érdeklődő egyetemisták számára is elérhető kurzusok és konferenciák, melyek céljai közt a résztvevők szakmai fejlődésének biztosítása mellett a látókörbővítés is egyaránt szerepel. A megfelelő témájú kurzusok pedig akkor lehetnek a legsikeresebbek, ha az adott területen kimagasló tudású szakembert, oktatót tudunk találni, aki képes a tudást megfelelően átadni a hallgatóknak.
A Nemzeti Tehetség Program pályázatán elnyert összeget szakmai, társadalmi felelősségvállalási és sportprogramjaink megvalósítására fordítottuk azzal a céllal, hogy szervezetünk tagjai számára lehetővé tegye a szakmai tudás elsajátítását intézményen belüli, illetve külsős partnerek által szervezett kurzusokon, konferenciákon, valamint hogy a pénzügyi kultúra terjesztésének jegyében továbbra is folytathassuk gimnáziumi oktatás projektünket.
A Nemzeti Tehetség Program segítségével a 2020/21-es tanévben az R programozás és a Kockázati tőke kurzust sikerült megszerveznünk, melyek szakkollégiumunk tagjainak szakmai fejlődését voltak hivatottak szolgálni.
R programozás kurzus
Az R scriptprogramozási nyelv megismerése, többféle aspektusból egy féléves kurzus folyamán. A hallgatók és az oktató bevezető szintről kezdve, interaktív órák, illetve otthoni feladatok segítségével építik fel a tudást ahhoz, hogy a kurzus résztvevői a félév végén már készségszinten tudják RStudio-ban használni az R nyelv legfontosabb csomagjait, valamint általános programozási feladatok megoldásához magabiztosan álljanak neki R-ben. A programnyelv legelterjedtebb használati céljait követve, a tananyag többségében statisztikai számítások elvégzését, kisebb részben egyéb matematikai operációkat, valamint adatkezelést, algoritmusírást, vizualizációt és szövegelemzést is tartalmaz.
Haladási napló – R programozás kurzus Témánként a cím után dőlttel feltüntettük a vonatkozó házi feladatokat, melyeket a kurzus abszolválásához a vizsgaidőszak végéig kellett teljesíteni. |
1. alkalom: Az R és RStudio telepítése, elindítása (setup). Console és script. Változódefiniálás. Script mentése, megnyitása, adatfájl megnyitása (csv, xlsx, txt). Alapvető adattípusok: numeric, integer, character, NULL, NA, boolean. Alapműveletek, deskriptív statisztikák. Függvénydefiniálás. Leíró vizualizáció. Packages: cars, readxl, gdata, xlsReadWrite, XLConnect, xlsx. |
2. alkalom: Lineáris modellek (lm, glm) és elemzésük. Adattípusok 2: vector, matrix, data.frame, data.table, list. Ciklusok: iteratív és vektorizált. Packages: car, lmtest, sandwich, ROCR, reshape, corrplot. |
3. alkalom: Ciklusok (folytatás), mozgóátlag. Rekurzív függvények. Véletlenszám-generálás, szimuláció (MC), algoritmusok 1. Első házi feladat elindítása. |
4. alkalom: Eloszlások, statisztikai tesztek. Bootstrapping, significance, power. Packages: MASS, methods, stats, utils. |
5. alkalom: Vizualizáció. Packages: lattice, ggplot2, gplots, rgl, vcd, beanplot. |
6. alkalom: Idősorelemzés. Packages: xts, zoo, ts, tseries, quantmod, AER, forecast, ltsa, urca, uroot, vars. Második házi feladat elindítása. |
7. alkalom: Első házi feladat rövid átbeszélése. Adatbáziskezelés. Packages: dplyr, tidyverse, magrittr gdata. |
8. alkalom: Algoritmusok 2. Machine learning alapok. Nemlineáris programozás. Packages: rbenchmark, caret, glmnet, alabama, BB, lpSolve, nleqslv. |
Kurzus időpontja | Csütörtök 19:10-20:40, március 4-ei kezdéssel |
Kurzustartó | Németh András |
Kurzusszervező | Biroga Bence Barna |
Kockázati tőke kurzus
A kurzus célja, hogy a résztvevők megismerkedjenek az alapvető kockázati tőke fogalmakkal és kérdésekkel, megismerjék a Magyarországon lévő főbb piaci szereplőket. A félév során a hallgatók az egyes alkalmakon megismerik a legfontosabb, lényegi elméleti aspektusokat, majd részletesen átveszik a megismert fogalmak és módszerek gyakorlati alkalmazásait az oktató irányításával. A versenyképes tudás biztosítása érdekében a gyakorlati alkalmazás során az előadó bemutatja, hogy milyen hatással volt egyes országokban a kockázati tőke megjelenése a gazdasági fejlődésre.
Szakmai kompetenciák
|
|
|
|
Haladási napló – Kockázati tőke kurzus |
||
Időpont |
Óratartó |
Téma |
2021. április 5. 9:00-12:00 | Jáki Erika | Általános ismeretek a kockázati tőkepiacról. Befektetési folyamat, tőkepiaci szereplők, exit technikák. |
2021. április 15. 18:00-21:00 | Molnár Endre és Jáki Erika | Portfóliókezelés általános ismerete. |
2021. április 29. 18:00-21:00 | Aranyossy Márta | A befektetési folyamatról az érintettek szemszögéből (meghívott interjú alany: Csiszár Dénes) és az egyetemi vállalkozásösztönzés eszközrendszeréről egy esettanulmány példáján keresztül. |
2021. május 6. 18:00-21:00 | Molnár Endre | A hallgatók az előadáson megismerkednek a befektetőkeresési folyamattal és a pitch prezentációk meggyőzési technikáival, a gyakorlaton pedig tőkebefektetők bőrébe bújva fognak startupper pitch prezentációkat értékelni |
Fiatalok a pénzügyi kultúráért – gimis oktatás
2016-ban indítottuk el saját gimnáziumi oktatás projektünket (Fiatalok a pénzügyi kultúráért), melynek keretén belül középiskolákban oktatnak tagjaink. Motivációnk az általunk tapasztalt pénzügyi tudatosság hiányának felismerésében rejlik, melyre alapozva egy oktatási program kidolgozása a végső célunk, amelyet a teljes egyetemi diákszervezeti közösség alkalmazhat, s amely célul tűzi ki a magabiztosabb és felelősebb pénzügyi magatartást a fiatal diákok körében.
A Gimis oktatás projektünk keretein belül több módon igyekszünk fejleszteni a diákok pénzügyi tudatosságát, valamint segítjük őket a kritikus szemléletű tájékozódásban. Foglalkozunk a mindennapi pénzügyekkel, valamint beszélgetünk a befektetésekről, a költségek és bevételek könnyebb követéséről vagy éppen a legújabb pénzügyi applikációkról. Szeretnénk interaktív foglalkozás során olyan témákat is érinteni, mint a globalizáció jelensége, vagy éppen a túlnépesedés, mindezt a világszintű statisztikák tükrén keresztül vizsgálva. Létrehoztuk a Gimis Tudásbázist, amelyben számos hasznos információt, olvasmányt és érdekességet gyűjtöttünk össze. A gimnazisták oktatása alapvetően újra a tantermekben valósult meg, emellett néhány alkalommal online formában volt lehetőségünk az oktatási projektet megvalósítani.
Oktatási programunk során olyan témákban tartottak interaktív előadásokat tagjaink, mint például befektetések és megtakarítások, hitelezési folyamatok (hitelek, lízing, diákhitel), öngondoskodás, biztosítások, viselkedési közgazdaságtan. Bízunk abban, hogy saját tudásunk átadásával bővítettük a fiatal diákok alapvető pénzügyi ismereteit, fejlesztettük tudatos pénzügyi gondolkodásukat és felkeltettük a téma iránti érdeklődésüket.
Összegzés, Köszönetnyilvánítás
A támogatásnak köszönhetően a minden évben megszervezett kurzusainkat idén is rendkívül magas színvonalon sikerült megszerveznünk. Az így megszerzett ismereteknek köszönhetően tagjaink az idei év során is rendkívüli sikereket értek el mind az egyetemi ösztöndíjpályázatokon, mind a különböző tanulmányi versenyeken. Mindezen eredmények alapjai nem mások, mint a kimagasló szakmai színvonalú kurzusok, melyek a Nemzeti Tehetség Program támogatásával jöttek létre.
Ezek alapján szeretnénk köszönetünket kifejezni a támogatásért és reméljük, hogy a jövőben is számíthatunk pártfogásukra.
Budapest, 2022 július 29.