A HPK II. a Heller elsősöknek szóló képzésének a második féléve, azonban nem épül a HPK I-re, így akik ősszel lemaradtak volna a jelentkezésről, most lehetőséget kapnak, hogy becsatlakozzanak.

Míg a HPK I. célja a pénzügyi alapismeretek átadása heti egy előadás és egy kiscsoportos szeminárium keretében, addig a HPK II. sokkal tágabb fókuszú, célja a látókörbővítés, és a közgazdaságtan olyan szegmenseinek bemutatása, amelyek egyetemi tanulmányaink alatt nem, vagy csak a későbbiekben kerülnek említésre, ugyanakkor fontosak ahhoz, hogy átlássuk a közgazdasági szektor működését és a későbbiekben felelős döntéshozók lehessünk.

A HPK I-gyel ellentétben, itt már csak előadások lesznek, az idei szemeszter során összesen 6 alkalom, március végétől kezdődően, hétfőnként 19:10-től a C102-es teremben. Kivétel Csányi Sándor, OTP vezérigazgató előadása, amely 2023.március 29.-én (szerdán) 15:30-tól lesz majd az E épület IV. előadójában.

A kurzus végén lesz egy rövid vizsga is, ahol felteszünk néhány kérdést minden témából, de nem kell megijedni, nem lesz nehéz. Sőt, a kurzus sikeres teljesítése esetén igazolásunk plusz pontot ér ösztöndíjak elbírálásakor!

A 2023-as tematika részét a következő témakörök képzik:

A bankszektor jövője🏦
Adóoptimalizáció💸
Számviteli botrányok💰
Kína gazdaságpolitikája🇨🇳
Tőzsde, mint tőke?📉
ESG, a jövő befektetése♻️

Facebook esemény: Link

Jelentkezni itt tudtok: Link

Bármilyen kérdéssel bátran forduljatok Bárczi Enikőhöz, akit az alábbi e-mail címen értek el:
barczi.eniko@heller.uni-corvinus.hu