Én már az egyetem megkezdése előtt jelentkeztem emailben a HPK-ra, mert megtetszett a gólyacsomagos kiadvány. Mondjuk úgy álltam hozzá, hogy úgysem kerülök be, mivel a Hellernek összesen van 50 tagja, az évfolyamonként kb. 12 ember, márpedig úgyis minden elsős ide akar csatlakozni, úgyhogy durva harc lehet… Ezt követően jártam HPK-ra (csak szemináriumokra tudtam óraütközés miatt). Tetszett az egész hangulata és nagyon jó volt az elsős társaság ami ott kialakult. Végül a bevonó győzött meg arról, hogy nekem itt a helyem és szerencsére az akkori aktív tagság is így gondolta…

Asztalos Péter

 Először középiskolásként találkoztam a Hellerrel és már akkor is megfogott az a vonal, amit képviseltek. Később, elsőéves egyetemistaként nagy örömmel jártam a helleres programokra, nagyon örültem, hogy találkozhattam ennyi érdeklődő, vidám és befogadó egyetemistával. Mire a felvételire került a sor, szinte már mindenkit ismertem és otthon éreztem magam a Farkaslakban.

Antal Balázs

 Az én megismerkedésem a Hellerrel nem a szokásos jártam HPK-ra, ott voltam minden elsős eseményen sztori. Ismertem néhány Hellerest a konzultációkról, okosnak és kedvesnek tűntek, de valahogy sosem gondolkoztam, hogy jelentkezzek. Aztán a bevonó előtti tarkaréti pizzázás során meggyőztek, hogy legalább egy napra nézzek le a bevonó táborba. Gondoltam, miért ne? Végül nem túl meglepő módon annyira jól éreztem magam, hogy két napig maradtam, majd jöttem a többi elsős eseményre és szépen lassan rájöttem: én is része akarok lenni ennek a társaságnak!

Biró Dániel

 Gimiben néhány kedves osztálytársam mondta, hogy király az a gimis tábor, menjek el, jó kis pihenés lesz az érettségi után. Nekem se kellett kétszer mondani, és kiderült, igazuk volt. Aztán az élet másfelé sodort, láttam egyet s mást az egyetem első éve alatt, de a Heller valahogy végig ott motoszkált a fejemben. Voltam HPK-s, gesztenyepüréztem és paprikás krumpliztam a koliban, majd a bevonó táborban azon kaptam magam, hogy elkap az érzés: de jó lenne Helleresnek lenni. A felvételivel a kezemben már nem volt visszaút.
Most itt vagyok. Helleresként. És biztos vagyok benne, hogy jobban nem is dönthettem volna akkor, amikor beadtam a felvételit.

Bendicskó Lilla