A Heller Farkas Szakkollégium célja immár több, mint két évtizede a magas szintű szakmai képzés mellett az, hogy széles látókörű és társadalmi kérdésekben felelősen gondolkodó értelmiségi fiatalokkal gazdagítsa hazánkat. A Szakkollégium egyik alapvető értéke, hogy pártpolitikától függetlenül képviselje a tudományos élet autonómiáját, így nem hagyhatjuk szó nélkül az országos sajtóban megjelent, a hazai tudományos elit számos kiemelkedő személyiségét ért méltatlan támadást.

A Heller tiszteletbeli tagjai által is érintett, így különösen erősen érzékeljük a megjelent lista abszurd jellegét. A lista számos kiemelkedő szakmai és közéleti teljesítményt felmutató szakembert sorol fel, köztük két tiszteletbeli tagunkat, Bokros Lajost és Csaba Lászlót, valamint a szakkollégiumi mozgalom egyik legmeghatározóbb alakját, Chikán Attilát.

Általában helytelennek, veszélyesnek gondoljuk az ilyen felületesen megbélyegző, rossz történelmi emlékeket visszhangzó listákat, ezért a Heller Farkas Szakkollégium intézményileg kiáll a Figyelő listájával szemben, a hazai tudományos élet neves képviselői mellett.

Budapest, 2018. április 21.
Heller Farkas Szakkollégium

Kategóriák:

Antal Balázs

Kapcsolódó bejegyzések

Heller Infóest

Még nem tudod mi az a szakkoli, de érdekel? Sörpongoznál egyet?   A legjobb helyen keresed! Gyere el szeptember 22-én 20:00-kor infóestünkre , ismerkedj meg a helleresekkel és mutasd meg sörpongtudásodat a Farkasoknak.   Jelentkezhetsz Read more...

Heller Farkas Tőzsdeverseny

Tőzsdeverseny – Elsőéveseknek Szakkollégiumunk idén első évben szervezi meg tőzsdeversenyét. Amennyiben szeretnél megismerkedni a tőzsdei kereskedés világával és elsőéves, Corvinusos hallgató vagy, szerezz két társat, és jelentkezz 3 fős csapatban! Bővebb információt itt találsz.

Tarkaréti kókuszgolyózás

Kedves Elsősök!   Nincs kedvetek kimozdulni a koliból? Nem is kell!   Október 6-án csütörtökön a Helleresek ellátogatnak a Tarkaréti koliba hozzátok egy közös kókuszgolyó készítésre.   A kaja és a jó társaság adott  Várunk Read more...