2017. november 15-én Heller Farkas Elsős Verseny néven tanulmányi versenyt szervezünk I. éves, alapszakos hallgatóknak. Regisztrálni itt tudtok.

A 90 perces versenydolgozat elgondolkodtató, a közgazdasági alapfogalmak megértését célzó és alapvetően pénzügyi ismeretekre épülő feladatokból fog állni, ahol nem csupán a végeredményre, hanem az odáig elvezető gondolatmenetre is kíváncsiak vagyunk. A feladatok alapvetően valamilyen közgazdasági vagy pénzügyi jelenségre mutatnak rá. A versenyen való részvétel előzetes készülést nem igényel, nem szükséges hozzá semmi más, csak józan ész, meg egy kevés abból, amivel eddig megismerkedtél az egyetemen.

Úgy gondolod, hogy több van benned? Mindig nagyobb kihívásra vágysz? Szeretnéd összemérni magad más egyetemi évfolyamtársaiddal is? Akkor ne tétovázz, regisztrálj, és gyere el az elsősök számára rendezett tanulmányi versenyünkre, ahol próbára teheted tudásod! Ha pedig a legjobbak között vagy, még értékes nyereményekkel is gazdagodhatsz!

A verseny díjazása:

1. helyezett: 50 000 Forint
2. helyezett: 30 000 Forint
3. helyezett: 20 000 Forint


Különdíj: A pénzügyi blokkot legjobban teljesítőnek

Könyvutalvány – A kiemelkedő teljesítményt nyújtóknak!


A verseny időpontja: 2017. november 15. – 19:10-20:40, C VIII-as előadó

Fő támogatóink:

               

Kategóriák:

Selmeczi-Tóth Ádám

Kapcsolódó bejegyzések

Budapest – Future is Tomorrow

Elgondolkodtál már azon, hogy mennyi időt töltesz egy nap utazással? Valószínűleg túl sokat ahhoz, hogy ne érdekeljen a közlekedés jelene és jövője! Gyere el szakmai hetünkre és tudj meg többet a mindennapjainkat érintő témáról! A Read more...

Heller Farkas elsős verseny – Eredmények

Sziasztok! Itt vannak a várva várt eredmények, gratulálunk mindenkinek, ügyesek voltatok! Az első tíz helyezettnek pedig jó izgulást holnapig, ne feledjétek, eredményhirdetés 13.10-kor az E3001-esben! Aki nem ért el helyezést, az is jöjjön nyugodtan, mindenki kap ajándékcsomagot!  Read more...

Wizz Air a COVID19 árnyékában Váradi Józseffel: HPK nyitóelőadás

Sziasztok! Február 22-én (hétfőn) 18:00-tól megrendezésre kerül a Heller Farkas Szakkollégium elsősöknek szóló kurzusának, a Heller Pénzügyi Képzésnek (HPK) nyitóelőadása. A képzésre február 18-ától február 27-éig van lehetőségetek jelentkezni, a regisztrációs felülettel 18-án jelentkezünk.   Read more...