Előadóink

Barcza György

Diplomáját 1999-ben szerezte a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen. Tanulmányai után 2 évig az Államadósság Kezelő Központban és a Pénzügyminisztériumban dolgozott. 2001-től az ING Bank Hungary vezető közgazdásza volt. 2007 óta a K&H Treasury részlegének vezető elemzője. A nemzetközi és hazai makrogazdasági folyamatok elemzésével, előrejelzésével foglalkozik.

Dr. Csaba László:

Közgazdász, egyetemi tanár és a MTA levelező tagja. Felsőfokú tanulmányait a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen folytatta, ahol 1976-ban szerzett közgazdász diplomát, és néhány évvel később doktorált. A MTA Világgazdasági Kutatóintézetében kezdett dolgozni. Kutatási területe a világgazdaságtan, ezen belül az összehasonlító gazdaságtan, valamint a nemzetközi gazdasági kapcsolatok. Tudományos munkásságának kezdetén Kelet-Európa gazdaságtanával foglalkozott, majd a magyar és más rendszerváltások összehasonlító gazdaságtanával foglalkozott (pl. a gazdasági liberalizáció, a privatizáció és az átmenet problematikája). Több külföldi egyetemen vendégprofesszor. 1994-ben megjelent Az összeomlás forgatókönyve című könyve, amivel 1996-ban az MTA doktora címet nyerte el. Kétszáznál is több tudományos közleménye tizennyolc országban jelent meg. Publikációit számos könyv, illetve gyűjteményes kötet formájában adták ki. Munkáit elsősorban magyar és angol nyelven adja közre.

Dr. Dietz Miklós:

Jogi doktori diplomát szerzett az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen, közgazdász diplomát a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen és MPhil fokozatot a Cambridge-i Egyetemen. 3 évig dolgozott a Merrill Lynch befektetési bankban, mint elemző és alapkezelő, Londonban, Los Angelesben és New Yorkban. 2001-ben csatlakozott a McKinsey & Company-hez, azóta a pénzügyi szektorra, vállalati stratégiára és pénzügyekre specializálódott. Ő vezeti a McKinsey Global Banking Profit Pools kutatását, mely célja a banki piacok világszintű felmérése és modellezése.

Duronelly Péter:

Diplomáját 1996-ban szerezte a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen pénzügy fő-, és statisztika mellékszakirányon. Szakdolgozatának témája a maginfláció volt, mely a hazai irodalomban igen keveset kutatott téma. Karrierjét makrogazdasági elemzőként a Budapest Alapkezelő Zrt.-nél kezdte, ahol most portfoliókezelőként, illetve befektetési igazgatóként dolgozik. Az ÁKK bankok és elsődleges forgalmazók körében végzett szavazása alapján az 1998-as és 2000-es év legszofisztikáltabb állampapírpiaci befektetőjének választották.

Győrffy Dóra

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem habilitált egyetemi docense. Tanulmányait a Harvard Egyetemen és a Közép-európai Egyetemen végezte. 2006-ban szerzett PhD-fokozatot a Közép-európai Egyetemen. Kutatási területe a gazdaságpolitika, azon belül elsősorban a költségvetési politika, az európai monetáris integráció és a pénzügyi globalizáció összefüggései kiemelt figyelemmel a poszt-szocialista országok problémáira. 45 tudományos közlemény szerzője, cikkeit közölte az Acta
Oeconomica, Competitio, Europe-Asia Studies, Közgazdasági Szemle, Külgazdaság, Pénzügyi Szemle, Post-Communist Economies, Zeitschrift für Staats- und Europawissenschaften. Disszertációja Democracy and Deficits címen 2007-ben jelent meg az Akadémiai Kiadó gondozásában.

Dr. Hegedűs József:

Közgazdász diplomáját a Budapesti közgazdaságtudományi Egyetemen szerezte 1975-ben. Az MTA Szociológiai Kutatóintézetében doktorált 1992-ben.

Jaksity György:

Már egyetemi évei alatt is több hazai és külföldi cégnél dolgozott. Részt vett a Budapesti Értéktőzsde megalapításában, melynek elnöke is volt 2002-2004 között. 1993-ban megalapította a Concorde Értékpapír Rt.-t, melynek jelenleg igazgatósági elnöke. Vezető szerepet töltött be szakmai szervezetekben: Magyar Befektetés-Elemzők Egyesülete, Befektetési Szolgáltatók Szövetsége, EFFAS. Gyakran tart előadásokat a Bankárképzőben, a Budapesti Corvinus Egyetemen és egyéb felsőoktatási intézményekben az értékpapírpiacokról és befektetési elméletekről. Több szakkönyv és képzési anyag, cikk, valamint tanulmány szerzője (pl. A pénz természete, Pénzügyi mutatók elemzése). Részt vett a Concorde minden jelentősebb pénzügyi tanácsadói munkájában, vezető magyar társaságok privatizációjában. Számos elismeréssel jutalmazták szakmai munkáját, így például tagja volt a World Economic Forum Global Leaders for Tomorrow csoportnak. 2004-ben a Financial Times a 25 legígéretesebb fiatal európai üzletember közé választotta, 2008-ban elnyerte az Ernst &Young Év üzletembere 2007 díjat.

Jelasity Radovan:

Először a Belgrádi Egyetem Közgazdasági Karán szerzett diplomát, majd egy évet Passauban töltött nyelvtanulási céllal. A chicagói Illinois Egyetemen csinálta meg MBA-jét (1993-1995). Karrierjét a Deutsche Banknál kezdte, ahol menedzserként négy évig a közép- és kelet-európai régió ügyeinek illetékese volt. 1999-től a szintén frankfurti McKinsey & Company társaság német, lengyel és bolgár bankprojektjeivel foglalkozott. 2000-ben felvette a szerb állampolgárságot és 2001 januárjától a Jugoszláv Nemzeti Bank, ill. később a Szerb Nemzeti Bank alkormányzója lett. 2004-2010 között a Szerb Nemzeti Bank elnöki tisztségét töltötte be. Hatéves elnöki időszaka alatt független szakembernek számított, megerősítette a nemzeti bank szerepét, aktívan fellépett az infláció kordában tartásának érdekében. Kritikusai szerint túl szigorú volt, de következetessége miatt tisztelték. 2011-től a magyarországi Erste Bank elnök-vezérigazgatója.

Mérő László:

Eredeti szakmája szerint matematikus, akinek érdeklődése egyre inkább a mesterséges intelligencia felé fordult – sőt, ebből doktorált. Jelenleg az ELTE Gazdaságpszichológiai karon tanít. Egyik alapító tagja a két évtizede működő Kürt Akadémia Üzleti gondolkodó képzésének. Húsz éven keresztül vezette saját szoftverfejlesztő cégét, de manapság más cégek munkáját segíti mint tanácsadó. A Darwin’s Marketing Evolution cég társalapítójaként és munkatársaként a memetikai marketingkutatás technológiájának kifejlesztésén dolgozik, eddigi eredményeik sikerrel jártak számos márka memetikai kommunikációjának megalapozásánál (pl. T-Csoport, E.ON stb.). Könyvei (pl. Észjárások, A pénz evolúciója, Az érzelmek logikája) eddig nyolc nyelven jelentek meg.

Dr. Mihályi Péter:

Közgazdász, az MTA doktora, a Veszprémi Egyetem Pénzügytan Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, a Közép-Európai Egyetem vendégprofesszora. Felsőfokú tanulmányait a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen végezte 1972-1977 között. Pályáját az MTA Közgazdaságtudományi Intézetében kezdte, majd doktori fokozatot is szerzett (1980). Kutatásai szorosan kapcsolódnak a rendszerváltás gazdaságpolitikai feladataihoz (privatizáció, nyugdíjreform, egészségügyi reform, euró bevezetése). 1983 és 1993 között az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának főmunkatársa volt Genfben. 1997/98-ban a Pénzügyminisztérium társadalmi közkiadásokért felelős helyettes-államtitkára. Angolul, németül, oroszul, franciául felsőfokon beszél. 2007-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét a magyar egészségügy reformjának közgazdasági megalapozásában végzett munkássága elismeréseként. Több tudományos szakkönyvet írt, számtalan publikáció köthető a nevéhez:

http://www.econ.core.hu/file/download/mihalyi/mihalyipubhun.pdf

Nagy Márton:

Közgazdász diplomáját a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerezte. Az Államadósság Kezelő Központban és az ING-nél elemzőként dolgozott. 2002-től a Magyar Nemzeti Bank munkatársa, a pénzügyi stabilitás szakterület vezetője, igazgató.

Nátrán Roland:

2003-ban a Pécsi Tudományegyetem „Pénzügyi eszközök és intézmények” szakirányán okleveles közgazdász végzettséget szerzett. 2002-ben egy szemesztert tanult az Universität Hagen „Bank és pénzpiaci ismeretek” főszakirányán. 2007-ben fejezte be jogi tanulmányait a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán. 2003-tól a Pénzügyminisztérium Költségvetési és Pénzügypolitikai főosztályán dolgozott. 2009-től a Pénzügyminisztérium Pénzügypolitikai Osztályának vezetője. 2010-től pénzügypolitikai helyettes államtitkár a Nemzetgazdasági Minisztériumban, magyar tagja az OECD, ill. az EU Tanácsa Gazdaságpolitikai Bizottságának. Meghívott előadóként előadásokat tart a Károly Róbert Főiskolán, a Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai, ill. Külkereskedelmi Főiskolai Karán. A Magyar Közgazdasági Társaság tagja.

Riecke Werner:

Német származású magyar közgazdász. Diplomáját a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerezte meg 1978-ban. 1982 óta magyar állampolgár. 1978 és 1980 között a Gazdaságkutató Intézetben, 1980 és 1982 között az Országos Árhivatalnál volt kutatói állásban. 1982 és 1989 között a Pénzügyminisztériumban dolgozott, majd 1990-től a Magyar Nemzeti Bank munkatársa: előbb elnöki tanácsadó volt, később a Monetáris Tanácsot vezette, majd az igazgatóság tagja lett. 1998. január 15-étől hat évig a Nemzeti Bank alelnöke volt.

Vargha Ágnes:

Vargha Ágnes Magyarország egyik, az Európai Unióhoz akkreditált nagykövete volt négy évig. A közgazdász végzettségű, széleskörű nemzetközi tapasztalattal rendelkező szakember elnökölte a COREPER I testület, az EU mellett működő Állandó Képviselők Helyetteseinek Bizottságát a magyar EU elnökség alatt. Kezdettől fogva tagja volt a magyar tárgyalódelegációnak az ún. társulási, majd a csatlakozási szerződések tárgyalásai során, s aktív részese volt Magyarországnak az Európai Unió döntéshozatali folyamataiban való részvételét támogató hazai koordinációs rendszer kialakításában, majd tagként annak működtetésében.

Új Széchenyi Terv - Magyarország megújul!