Közösség


Kis létszámú (50 fős) tagságunk összetartó baráti közösséget alkot. A közösségi élet központja a főépületben található irodánk – az F22-es szoba – és közös lakhelyünk, a Farkaslak. A közös szakmai alkotó munkán túl a táborozások, tréningek, nyári klubok, bulizások, a másnapi közös reggeli a Farkaslakban, vagy a csocsózás, spontán bulizás, hajnalig tartó beszélgetések hozzák össze a társaságot. A bennlakás azonban nem kötelező egyik tagunk számára sem, hiszen a számtalan program mindig össze fog tartani bennünket.

Ezeken túl különféle sporteseményeket, közös kulturálódási lehetőségeket (múzeum- és színházlátogatás, Irodalom Kedvelők Köre), műhelybeszélgetéseket szervezünk magunknak, de pár éve már külön zenekarral is büszkélkedhetünk.

Farkaslak – A Heller otthona

„Itt egy albérlet otthonossága ötvöződik egy kollégium sokszínűségével és mozgalmas életével.” Az Üllői út 14. első emeletén 400 négyzetméternyi autonóm területen éli életét a tagság valamivel több mint fele. Itt nem szabja meg az egyetem, hogy mit ragaszthatsz hova, meddig fogadhatsz látogatót, vagy kik lesznek a szobatársaid. Csupa olyan emberrel laksz együtt, akikkel összeköt a szakkollégium, és mindig van kivel meginni egy pohár bort, átbulizni vagy éppen átbeszélgetni egy éjszakát. Nem is beszélve arról, hogy az ingyenes csocsóasztalnak hála félév alatt profi játékos leszel. Végül pedig tagadhatatlanul kényelmes, hogy az egyetem öt percre van, és gyakoriak az éjszakai buszok. További információ a Farkaslakról »

Táborok, klubbok

Az év során több alkalommal kerül sor táborainkra. Ezeknek elsődleges célja a kikapcsolódás, valamint az évközi fáradalmak kipihenése, ám kis mértékben itt is teret adunk szakmai fejlődésünket elősegítő programoknak is. Klubjaink helyszínéül pedig egy-egy tagunk nyaralója, háza ad  otthont. További információ a táborokról, klubokról »

Irodalom Kedvelők Köre (IKK)

Ez a közösség szinte mindenkinek mást jelent. Van, akinek lázadást gimnazista önmagával szemben, amikor a kötelezőket még rövidítve sem volt hajlandó elolvasni, vagy éppen lázadást a mai korszellemnek megfelelő mozi, internet, TV kultúra ellen. Van, akinek az IKK egy olyan társaságot jelent, ahova csak egyszerűen el lehet jönni beszélgetni politika- és pletykamentesen, és a beszélgetések alatt kiderül, hányféle olvasata lehet egy könyvnek. További információ az Irodalom Kedvelők Köréről »

Sport

Heti rendszerességű sportprogramjaink (Heller Foci, Heller Kosár, Heller Sqash) mellett minden évben megrendezésre kerül a Heller Generációs Kupája, amelyen az Aktív tagság méri össze erejét a Seniorokkal, valamint a HPK-sok csapatával. További információ a Heller sportéletéről »

Spontán rendezvények

Egy szakkollégium életében nem csak a tanulás és a szervezett programok játszanak fontos szerepet, hanem a kikapcsolódás egyéb formái is. Belvárosi elhelyezkedésünknek köszönhetően, bármikor találsz magadnak olyan programot, amelyre mások is kíváncsiak. Emellett a Farkaslakban is elütheted az időt csocsóval, vagy egy jó LAN-partyval. További információ spontán rendezvényeinkről »